EVM Rt.
Magunkról Információk Termékek Interaktív
megújuló tradíció
Magyar English Román
- Történet
- Minőség- és környezetpolitika
- Rólunk írták
- Elérhetőségeink
- Jogi nyilatkozat
Válasszon termékkategóriát könnyen gyorskeresőnk segítségével:
Kulcsszó vagy kifejezés alapján
Történet
Az EVM Zrt. története

Az EVM Zrt. jogelődjét 1941-ben alapították jelenlegi telephelyén, szintetikus gumi gyártására. A háború után a gyár elsősorban oldószereket, szulfonálókat, majd később detergenseket kezdett gyártani Magyar Vegyiművek néven.

1956-ban a Magyar Vegyiművekhez csatolták az Ipari Segédanyaggyárat és ekkor kapta az Egyesült Vegyiművek nevet.

1966-ban fuzionált a Kőbányai Műgyanta Gyárral, s ezzel termékköre jelentősen bővült.

A '80-as években a cég a 100 legnagyobb magyar vállalat egyike volt, árukibocsátása meghaladta a 90 ezer tonnát.

1992-ben a vállalat részvénytársasággá alakult át.

1993-ban megtörtént a vállalat privatizációja.

A '90-es évek folyamán a cég jelentős változásokon ment keresztül. Üzemek épültek át, termékstruktúrája jelentősen változott. Egyre kisebb részt jelentett az értékesítésben az ipari segédanyagok részesedése, s az ezredévfordulóra a társaság árukibocsátásának 90%-át már a háztartás-vegyipari termékek adták.

1999-ben a Társaság megvásárolta a CAOLA cégnevet néhány márkanévvel együtt, ez adott lehetőséget a korábbi termékpaletta kozmetikai termékekkel való bővítésére.

Az EVM Rt. tulajdonosa 2003 őszétől az Eurocheminvest.

2006 tavaszán a jogszabályi kötelezettségnek eleget téve, a Társaság közgyűlése határozott a cég nevének megváltoztatásáról, abban a zártkörűen működő részvénytársaság megnevezés feltűntetéséről.


A változtatást a cégbíróság bejegyezte, és 2006. június 12-ével életbe léptette.

2006. június 12-től tehát a Társaság cégneve:
EVM Háztartásvegyipari és Kozmetikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság

A Társaság rövidített neve:
EVM Zrt.
 
2008-tól a Bochemie a.s.(www.bochemie.cz)  a társaság új tulajdonosa. Új márkák jelentek meg a piacon - Ultra Szavo, Bochemit.  Az Ultra Szavo a tisztítószerek kínálatát bővíti, míg a Bochemit a faanyagok védelmére szolgáló szerek új családja.

A társaság fő üzletágai:
• Háztartás-vegyipari termékek
• Professzionális tisztítószerek (Higiéniai Divízió)
• Ipari segédanyagok
• Fungicid üzletág

Az EVM Zrt. a magyar háztartás-vegyipari piac egyik legnagyobb résztvevője. Termékei, márkái jól ismertek a magyar piacon.

Legismertebb márkanevei:
• CAOLA
• WU2
• BIP
• KOMFORT
• ULTRA
• ULTRA SZAVO
• BOCHEMIT

Oldaltérkép
(C)2006 EVM Rt.
EVM Rt.